Latinovits Zoltán, a zseniális színészkirály emlékére egyik tévécsatornánk levetítette a Tanulmány a nőkről című, csaknem fél évszázados édes filmet. Ma is nézhető, nem véletlenül, hiszen Latinovits mellett Bodrogi, Darvas, Kiss Manyi, Páger, Ruttkai, Venczel Vera adja magát a játékhoz.

A film azzal indul, hogy a hölgyek bejelentik otthon válási szándékukat, és – történetesen közös – ügyvédnőt fogadnak. A férjek értetlenek, nem akarnak válni. Fokozatosan kiderül, hogy a feleségek valójában nem is a kapcsolat megszakítására, hanem épp ellenkezőleg, elmélyítésére (több megértésre, mélyebb lelki kapcsolatra, érdekesebb életre, stb.) vágynának. A történt azzal bonyolódik, hogy a férjek – nem függetlenül az ügyvédnő akcióba lépésétől, kedves személyiségétől – egyszer csak beleegyeznek, sőt sürgetik a mielőbbi válást. A nők megdöbbennek, azonnal visszakoznak, már nem akarnak válni – és így tovább, a vígjáték ősi szabályai szerint.

A sztori egyik szálát jól láthatóan kommunikációs bonyodalmak szövik. Min alapulnak ezek a kommunikációs bonyodalmak? Elsősorban azon, hogy a házastársak kimondott és rejtett üzenetei nincsenek teljes összhangban, sőt, olykor ellentétesek egymással. Nézzük, milyen különböző üzeneteket tartalmaz a feleségek válási szándékának közlése:
(1) az üzenet elsődleges tárgya szerint „objektíve”: válni akarok
(2) a feleségek üzenete saját magukról: nem érzem jól magam, hiányérzetem van
(3) üzenet kettőjük viszonyáról: elégedetlen vagyok azzal, amit kapok tőled ebben a házasságban
(4) a hölgyek valódi szándéka, vágya: törődj velem többet.

Az önmagukról, a kapcsolatról és a tulajdonképpeni vágyakról szóló üzenetek – az elsőtől eltérően – természetesen nem verbális, hanem metakommunikációs eszközökkel közvetített rejtett üzenetek. Kedves félreértések származnak abból, hogy mást és mást „vesznek” a közlésből a férjek, más és más üzenetre reagálnak. Erre persze válaszolnak valamit valahogy a feleségek – a félreértések, félreértelmezések láncolata szépen felépíti a vígjátékot, és a film eljut a hepiendig.

Térjünk vissza az életbe. Tudjuk-e, hogy így kommunikálunk, tisztában vagyunk-e azzal, hogy egy adott közléssel milyen üzeneteket küldünk partnerünknek, főnökünknek, beosztottunknak, gyerekünknek, ügyfelünknek, tanítványainknak? Vannak-e ellentmondások, különbségek az üzeneteink között? Mitől függ, hogy a másik fél számára melyik üzenet a meghatározó? A kinyilvánított (explicit) vagy a rejtett (implicit) üzenet ér célba? Jól vesszük-e mások felénk küldött üzeneteit? Segíti vagy nehezíti kommunikációnk a beszélgetőtársunk megértését és céljaink elérését? Hogy állunk a metakommunikációs eszközök alkalmazásával, megértésével? És mi a helyzet a félreértés-lavinákkal, amik megkeseríthetik kapcsolatunkat, bebetonoznak bennünket valamilyen nem is tudatosított pozícióba?

Ha nem pontosan értjük, mi hogyan zajlik és hat a kommunikációnk körül, az első lépés, amit megtehetünk, hogy megpróbáljuk tudatosítani, hogy adott helyzetben, adott partnerrel mit akarunk VALÓBAN közölni, és ellenőrizzük, keletkeznek-e félreértések, ellentmondások a négy közlési szint között. Azt üzenem: eközben támaszkodjunk bátran a megérzéseinkre is!