Miért kell a lottó ötös?

Itt: Magánéleti coaching

1 márc 2016

Az előző (Tervezz! Ne tervezz!) bejegyzéshez kapcsolódik, hogy nemrég részt vettem a pesthidegkúti Ridikül Női Szalon Újratervezzük az életünk! című pódiumbeszélgetésén. Itt az életünk fő területeire irányuló nagyobb váltások, az újratervezések témáját jártuk körül a saját személyes sorsunk alakulásából kiindulva. (Az eseményről részletek a Ridikül Női Szalon Facebook oldalán.) A beszélgetés során érdekes kérdéseket tettek fel a közönség soraiból is. Ezek közül a számomra egyik legizgalmasabb úgy hangzott, hogy mit csináljunk, ha olyasmit szeretnénk elérni, amiért mi magunk valójában nagyon keveset tehetünk, például, ha meg szeretnénk nyerni a lottó ötöst annak érdekében, hogy családunk egy nagy konkrét vágya teljesüljön. A helyszínen nem volt mód konkrét egyéni tanácsadásba belemenni, de én elképzeltem, hogy egy ügyfél tényleg bekopog hozzám ezzel a problémával. Elgondoltam, hogyan kezdenék hozzá, milyen kérdésekkel indítanám a közös munkát.

Elsőként azt tisztáznánk, hogy pontosan és részletezve mi is az a cél, amit a lottó ötös révén az ügyfél (illetve a családja) el szeretne érni, mik a valódi konkrét vágyak. Feltárnánk, hogy ezek a célok, vágyak milyen mélyebb életérzéshez, élményhez, szükséglethez köthetők, miért is fontos mindez, hogyan kapcsolódnak ezek a vágyak a család alapvető értékeihez. Majd az ügyfél belső elköteleződésére és kreativitására építve megkeresnénk, részletesen körülírnánk a szóba jöhető más alternatív szükséglet-kielégítési módokat, utakat. Ezt követően mindezt mérlegelve és összehasonlítva az ügyfél már tudna ezek közül választani, majd konkrét cselekvési tervet készíteni a pontosított (vagy újrafogalmazott) vágyak elérésének mikéntjére.

brain-1093904_1920Itt is az lenne a lényeges, hogy az ügyfél figyelmét új probléma-megközelítési és gondolkodásmód, új, másfajta megoldások felé tereljem. Az lenne a törekvésem, hogy ő maga fogalmazza újra saját céljait és a hozzá vezető utakat. Ehhez sokszor nagyon kicsi külső segítség is elegendő, olyan, mintha egy kapcsolót kellene magunkban átállítani. A nehézség abban áll, hogy nem mindig találjuk meg egyedül ezt a saját belső kapcsolónkat, vagy azt a módot, ahogy átállíthatjuk. Ilyenkor jöhet jól a tanácsadó segítsége :)

Szóljon hozzá!


6 − = 3

A website-ról

Honlapomon három féle coaching szolgáltatásomat mutatom be, emellett blog-bejegyzésekben próbálok azonnal segíteni hasznos és gondolatébresztő tippekkel.

Kategóriák

Kedvenc mottóim

"Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz."
Tatiosz


"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."
Weöres Sándor


"Nincs ember, akinek az életébe szabad lenne csak úgy könnyű és könnyelmű kézzel belelapozni, mint egy úti olvasmányba, mert nincs sors, amely lektűrhöz hasonlatos lenne, s ne akadna olyan oldala, amely megégetné a kezedet."
Ancsel Éva


"Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat."
József Attila

Referenciák

Minden ember életében vannak útelágazások, amikor felteszi a kérdést, merre tovább. Ahhoz, hogy tudjuk, honnan jöttünk, merre tartunk, alapos önismeret szükséges. Saját képességeink, kompetenciáink, korlátaink feltérképezése egy izgalmas utazás, melynek végállomása az "Én". Az út rögös, olykor hullámzó, meglepetésekkel teli és egyszerre felszabadító. Én ehhez a kalandhoz Editet választottam útitársul, aki elgondolkodtató kérdésekkel, beszélgetésekkel, nevetéssel, rajzolással rávezetett arra a pályára, amelynek végén az az Én várt rám, aki letisztult képpel rendelkezik önmagáról. Így az útelágazásnál saját magam iránytűje vagyok, és tudom, hogy nem tévedek el.
(Tóth Dóra, KRE)

Szervezetfejlesztési és vezetési kérdéseken dolgoztunk Edittel. A coaching során felkészültem a "tűzoltó" üzemmódból a fenntartható működésre való áttérésre, sokat tanultam a szervezeti folyamatok kontrolljáról, a hatékony kommunikációról, a mátrix jellegű szervezeti működésről.
Beszélgetéseink során megerősödtem, könnyebben és határozottabban hozok döntéseket. Intenzív belső munkával telt ez az időszak, amiben fontos volt az érzelmi támogatás is.
Edit határozott, stabil szakmaisággal, türelemmel vezette a beszélgetéseinket, inspirálóak voltak a kérdései, segített egyre önállóbban működni. Köszönöm a sok segítséget!
(Sófalvi Tímea, Csoport-téka Egyesület)

Hálás vagyok sok mindenért, amire ráébresztett. Azóta mást csinálok, és sokkal jobban érzem magam ... ja, és megy a szekér a válság ellenére.
(Demeter Miklós, SpeedLearning)