Szeptember, iskola, hajtás. Minden fronton felpörög az élet, rohangászunk a dolgaink után, szaladunk a gyerekért az iskolába, óvodába, a nagyobbak már otthon vannak, mire hazaérünk. Osztálypénz, szülői értekezlet, rajzlap, szakkör… Vacsora, mosás, hírek, csak a maileket, miért én… Kapkodjunk a fejünket, cikáznak a gondolatok.

Eszünkbe jut ilyenkor, hogy milyen szülők is vagyunk valójában? Elég jól tesszük-e dolgunkat ahhoz, hogy a gyerekeink boldogok, egészségesek, ügyesek legyenek, hogy megállják a helyüket az életben? Hogy most alapozzuk meg, milyen lesz a kapcsolatunk a gyerekünkkel a továbbiakban?
Egyre többet lehet olvasni arról, hogy mindez nem a nevelési stílustól, nem a módszerektől függ. Hogy mitől? Nem is annyira specifikus szülői, mint inkább olyan általános emberi képességeinktől, készségeinktől, amelyek közvetlenül nem is függenek össze a neveléssel, a gyerekeinkkel.
Kulcsszó: a minta.

A legfontosabb szülői képességek

1. A szeretet és az odafigyelés

Hát persze, ez világos, szeretni kell és szeretjük is a gyerekünket. Igen, persze – de hogyan?
Mi NEM szeretet és odafigyelés? Nem igazi szeretet és odafigyelés az önfeladás, önmagunk háttérbe szorítása, alárendelése, saját vágyainkról, céljainkról való lemondás, a mártíromság, valamiféle elképzelt szerepbe bújás, legyen az az elképzelt „tökéletes szülő” szerepe. A drillről itt még csak nem is beszélünk…

A szeretet és a másikra való odafigyelés (a másikra reagálás) azzal kezdődik, hogy elgondolkozunk saját érzéseinken, gondolatainkon, vágyainkon, ezeket felismerjük, kifejezzük. „Az út másokhoz önmagunkon keresztül vezet.” Ha képesek vagyunk önmagunkra, saját belső világunkra reflektálni, ismerjük saját mozgatórugóinkat, akkor vagyunk képesek másokra, a gyermekünkre odafigyelni. Megnézni, megérteni az ő mozgatórugóit, élményeit, vágyait. Elfogadni, hogy amit érez, az legitim érzés, az övé, nem várunk tőle másféle érzéseket. Minden más hatás (befolyásolás, segítés, követelmények támasztása, számonkérés, stb.) innen indulhat ki. Ha nem késztetjük mégoly szelíd eszközökkel sem érzései megváltoztatására, máris sokat tettünk gyermekünk boldogságáért.

Ez persze nem jelenti azt, hogy bármilyen VISELKEDÉST szó nélkül el kell fogadunk tőle. Hogy ezt a két kritériumot hogyan lehet egyszerre teljesíteni, ahhoz lássuk a további legfontosabb szülői képességeket.

2. Stresszkezelés

Anélkül, hogy itt belemennénk a stressz kialakulásába, fajtáiba, kezelésébe és egyéb részleteibe (a könyvtárnyi irodalomban való tájékozódáshoz elindulhatunk akár a stressz.lap.hu-n is), azt emelném ki, hogy így vagy úgy, ösztönösen vagy tudatosan, de mindnyájan rendelkezünk egy vagy több, egyszerűbb vagy bonyolultabb, célszerű vagy célszerűtlen stresszkezelési technikával. A kérdés az, hogy milyennel. Közhely, hogy mielőtt bármit mondanánk vagy jeleznénk célzottan a gyereknek, ő megérzi bennünk a mi feszültségünket és átveszi. A szülő arca szó szerint és átvitt értelemben is „tükör”, amelyben a gyerek önmagát azonosítja. Próbáljunk akár idegenként egy morcos, duzzogó vagy félénk kisgyerekre őszintén rámosolyogni és a szemébe nézni. A hatás döbbenetes. Próbáljunk idegesen rászólni – biztos, hogy ront a helyzeten.

A kis (és nagyobb) gyermekben a mi feszültségünk ösztönösen azt az érzést kelti, hogy a feszültség ellene irányul vagy őmiatta jött létre. Ez számos negatív érzés, attitűd, pl. önbizalomhiány, érzelmi bizonytalanság, függőség, stb. kialakulásához vezethet. Amit tehetünk kisgyermek esetén is: a saját negatív érzéseink, feszítő érzelmeink lehető legteljesebb mértékű leválasztása a gyerekről. Nagyobbaknál fontos a saját feszültségünk beazonosítása, kimondása is. A feladat: megtanuljuk felnőtt módra megélni, kezelni a feszültségeinket. Ebben közismerten segíthetnek a hobbik, sportok, meditálás, önismereti és személyiségfejlesztő célú folyamatok, például éppen a coaching vagy különféle tréningek.

3. Konfliktuskezelés

Az alapmodell (és megoldása) ugyanaz, mint a stressznél, azzal a bonyolítással, hogy itt nem csak bennünk, „láthatatlanul” keletkeznek a feszültségek. A konfliktusban a másokkal való interakcióban, láthatóan, hallhatóan, követhetően keletkeznek negatív érzések, feszültségek. A párkapcsolati problémák, konfliktusok konstruktív kezelése, békés megoldása ugyancsak kulcsfontosságú a nevelésben a mintaadás révén. Sok szakértő azt javasolja, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal, és ezt a gyerekek is látták, fontos például, hogy előttük kérjünk bocsánatot a másik szülőtől. A lényeg, hogy a konfliktust a családban és azon kívül is nyíltan felvállaljuk. Ez az alap – enélkül nem beszélhetünk se békés, se semmilyen megoldásról. Nyilvánvaló, hogy a szőnyeg alá söprés nem jelenti a probléma- vagy konfliktus megoldását, hiszen csak további feszültségeket szül, tovább növeli a stresszt.

4. A gyerekek önállóságra és függetlenségre nevelése

Ez is próbára teszi szülői motivációinkat, őszinteségünket és felnőttségünket. Ha elég érettek vagyunk, képesek vagyunk fokozatosan átadni gyerekeink kezébe a saját maguk feletti felelősségvállalást, hogy kiteljesíthessék kreativitásukat, alkotóerejüket, egyszóval, hogy a saját életüket éljék. Az előző három tényező mintegy a feltétele ennek.

Természetesen még sok más fontos szülői (emberi) képességet is említhetnénk. A felsoroltak az alapok. Jó hír, hogy ezek (is) szerencsére fejleszthetők még szülők esetében is ☺ Lényeg, hogy SAJÁT problémáinkat tudjuk hatékonyan megoldani, hogy ezáltal hiteles modellt mutassunk fel.